Bejelentkezés

Támogatás

„Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki területekbe beruházó Európa”

Az Európai Unió és a Magyar Köztársaság támogatásával

umvp

Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézet

www.vkszi.hu

umvp

kerodzo szerk atalakitasEzúton tájékoztatjuk, hogy A húsmarha és a juh ágazatokban nyújtott kérődző szerkezetátalakítási nemzeti program Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból finanszírozott különleges támogatásának igénybevételéhez kapcsolódó feltételek megállapításáról” szóló 22/2012. (III. 9.) VM rendeletben meghatározott Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet (NAKVI) által szervezett képzésekre szóló jelentkezési felhívás megjelent.

A rendelet előírja, hogy a programban résztvevő ügyfélnek teljesíteni kell a meghatározott nemzeti feltételek közül valamelyiket. Ezek közt szerepel a szakmai továbbképzésen való részvétel is.

Szövetségünk a NAKVI-val szorosan együttműködve a 2014 éves évre vonatkozva is szervezni kíván a fenti rendelethez kapcsolódó képzést annak érdekében, hogy a gazdálkodók könnyen elérhető helyen, a lehető legegyszerűbben teljesíthessék a vállalt kötelezettséget.

A képzések időpontja: 2015. január 13-14-15-16. valamint

                                  2015. február 3-4-5-6.

A képzés helyszíne:    A Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetség székháza

                                 6000 Kecskemét, Szövetség tér 1.

A képzés témája: Ökológiai és természetközeli gazdálkodás

A képzésről részletesen olvashat a mellékelt jelentkezési lapon.

Amennyiben részt kíván venni a fenti képzésen úgy a mellékelt jelentkezési lapot kitöltve juttassa vissza az alábbi címre:

 

                                               6000 Kecskemét, Szövetség tér 1.

 

Esetlegesen felmerülő kérdéseivel keresse illetékes kollégánkat az alábbi elérhetőségek valamelyikén.

Kósa Ferenc László    telefon: 0670/453-6796          e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyezned kell a JavaScript használatát.

A sikeres együttműködésben bízva várjuk jelentkezését.

 

Jelentkezési lap: letöltheti IDE KATTINTVA